Népszabadság-jún. 9.
Tina 2005.06.17. 11:21
Ma este napjaink egyik legsikeresebb punkrock csapata lép fel a Papp László Budapest Sportarénában: este nyolctól a Green Day mutatja be legújabb, American Idiot című lemezét.
A zenekart 1989-ben alakította meg egy kaliforniai egyetemi városban, Berkeleyben Billie Joe Armstrong, Mike Dirnt és Tré Cool. Első dalaik, a 1000 Hours, és a Slappy rögtön sikeresek lettek újszerű hangvételükkel. Egy évvel később már ki is adták első, 39 / Smooth című albumukat, amely szélesebb körben ismertté tette a Green Dayt. A világhírt az 1994-es Dookie című korong hozta meg számukra, amelyért 1995-ben megkapták a Grammy-díjat a legjobb alternatív előadás kategóriában. Nem ücsörögtek sokat a babérjaikon, még abban az évben megjelent az Insomniac, majd 1998-ban a Nimrod, 2000 őszén pedig a Warning című album - a kritikusok szerint a kezdeti útkeresések után ez volt az első, igazán kiforrott, átütő, lendületes anyaguk.
International Superhits címmel 2001. november közepén jelent meg a legnagyobb sikereiket tartalmazó korong olyan dalokkal, mint a Welcome To Paradise, a Basketcase, a When I Come Around, a Minority, a Warning vagy a Waiting. Hamarosan kijött a Shenanigans, tavaly szeptemberben pedig megjelentették az American Idiot című albumot, amely eddig a legsikeresebbnek bizonyult: számtalan jelölést és díjat begyűjtött, már az első héten a slágerlisták élére jutott, és több millió példányt adtak el belőle. Ebben valószínűleg annak is szerepe van, hogy több szempontból sem szokványos album. Egyrészt a tizenhárom nóta egy kerek, egész punkrockoperát alkot, másrészt a dalok egyáltalán nem mentesek a politikai felhangoktól. Határozott, nem túl hízelgő véleményt mondanak napjaink társadalmáról is - elég csak a címadó dalra, az American Idiotra gondolni.
/Serfőző Melinda
|